A szakemberek is csak kapkodják a fejüket, soha nem látott változások és könnyítések tapasztalhatóak a bankok hitelezési folyamataiban.
Kormányzati bejelentés a hiteltörlesztési moratórium bevezetése. Ez lényegében azt jelenti, hogy év végéig a bankokhoz egyetlen fillér sem fog érkezni hiteltörlesztés címén és erről már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, vagyis ez már hivatalos. A bankok most alakítják ki az új eljárásrendjüket, de most még kevés dolog biztos. Az is várható, hogy aki akarja, az törlesztheti a hitelét, de hogy ezt hogyan kell jeleznie a bankja felé, még nem lehet tudni.
A másik elképesztő változás, hogy most úgy tűnik, a Magyar Nemzeti Bank megengedi a bankoknak, hogy értékbecslés és közjegyzői okirat nélkül lakáshitelt nyújtsanak. Erre voltak már korábban nem túl erős kezdeményezések, főként a folyamat gyorsítása és a költségkímélés céljából, de a rendkívüli helyzet miatt ez most akár általános gyakorlattá is válhat. Mondani sem kell, hogy ennek az eljárásrendjét is még csak a közeljövőben fogják kidolgozni a bankok.
Nagyon eltérő a hitelintézetek első reakciója. Van, aki bizonyos hitelek új befogadását felfüggesztette, de van olyan bank is, aki változatlanul dolgozik. Sőt, már az olyan lehetőség is egyre terjed, amikor be sem kell menni a bankba személyesen a hitelkérelem elindításához, elég bemenni a szerződés aláírása céljából. Lassan már ott fogunk tartani, hogy a szerződés aláírását is megtehetjük digitálisan.
Ebben a helyzetben igencsak felértékelődik a tapasztalt és a megfelelő információval ellátott hitelszakértők szerepe, akik banksemlegesen és díjmentesen segítenek az ügyfeleknek hitelügyletük lebonyolításában.
A Bankmonitor miskolci kollégái ilyenek és készséggel várják a megkereséseket!
Nagy Péter Farkas Zoltán
06/30/965-4317 06/20/9614-522
képviselője
3525 Miskolc Rákóczi u. 1
Minden jog fenntartva: MB Hitel Kft Miskolc, 2016 Készítette: Kiss Sándor www.visualcenter.hu